Címkék: URL
Sajnos nem tudtam elbúcsúzni cirkuszi barátaimtól, mert lebetegedtem.
A körzeti orvos ránézett, és rögtön megállapította a diagnózist - Madárinfluenza. Szárnyasoknál sajnos gyakori - mondta.
Beutaltak a gyengélkedőre, a cirkusz meg sajnos eközben tovább állt. A kórházban sajnos nem értették, hogy én Fentről jöttem, és hogy sürgős küldetésem van, meg hogy nem maradhatok nagyon sokáig, így hosszas kérdezgetés után egy különleges részlegbe soroltak.
Egészen kétségbeejtő! Vajon hol vannak a többiek? Veszélyeztetni fogom a küldetést?
A Különleges részleg nagyon nagy meglepetés volt.
Fent már egy ideje észrevettük, hogy egyre ritkábban térnek vissza a Hírnökök, Örömhírhozók és Védelmezők. Senki sem értette, hová lettek. Persze ez számunkra kisebb gond volt, mint a Lentieknek.
Odalent minden kiürült. A kátránnyal teli üstök nem rotyognak, senki nem jajveszékel. Komoly munkaerőhiány lépett fel az elmúlt években. És eddig a pillanatig senki sem tudta az okát.
Én most kiderítettem.
Itt vannak, ebben a kórházban.
Egész nap tévét néznek és színes újságokat olvasgatnak. Azt mondják, itt jobb. Nekik. Elviselhetőbb az időjárás.
Meg különben is. Ma már nem lehet az emberek lelkét kísérteni. Nem azért, mert nem adnák. Az régen volt. Faust meg a többi nehéz eset, az már a múlt. Ma már ingyen van a lélek. Senkinek sem kell már - mondta Belzebub - egy régi ismerősöm még akkorról, amikor Fent teljesített szolgálatot.
Itt már nincs kit bűnbe sodorni. Meg aztán már kifejezetten élvezték ami odalent van.
De ha már így összegyűltünk, megkérték, hogy meséljek milyen most fent.
„Rég jártatok nálunk..." - kezdtem.
„Mostanában sok változás történt. Új igények, ilyesmi.
Először is, vannak dohányzó felhők a dohányos Üdvözültek részére.
Régen nem volt csoki. Most néha van. De csak a hét 3 napján, és mindig variálják melyiken.
Ha minden nap volna, megunnánk - mondták.
Sokat nézünk lefelé. Néha sajnos alig látunk a füsttől.
Egyszer város ég, egyszer emberek. Ezért sokat sírunk. Néha nézünk le és nevetünk. Annyira hülyék lent. Ezért csak nevetni lehet. Ilyenkor jó bulik vannak.
Igazából mindig jó bulik vannak és mostanában sok az új zene. Tervezik, hogy új, több szólamú harsonát vezetnek be.
Az elmúlt időszakban sok vita volt a Végről. Elsősorban azon, milyen étlap legyen a büfében. Mert nagyon sokan lesznek, és biztos éhesek lesznek.
A legfontosabb: bárki bármennyit alhat. Nagyon szeretünk aludni. És nevetni."
Kértem, mondják el, milyen Lent:
„Meg fogsz lepődni. Nincs üst és lángnyelvek. Soha nem is volt. Unalom az viszont van. Unalom és értelmetlenség. Mindig ugyanaz a kaja. Bár pár száz éve ócska kávét is adnak - ez legalább jó. Van még remény a változása. Mi is felhőkön ülünk, csak mi nem látunk le róluk. Ott fent sokan vagytok és mindig vannak új arcok. Itt Lent már mindenki túl jól ismeri egymást - nem tudunk újat mutatni, mondani.
Ti ott fent sokat játszotok, mi soha. Nincs mit, mivel, kivel. Egyedül vagyunk mindannyian.
Ti ott fent Hülyék vagytok, vagy legalábbis lehettek. Buták és naivak. Mi mindent tudunk, amit kell. Ettől álmaink sincsenek.
Még ha néha, ritkán a végtelen pusztában találkozunk is valakivel, az túl ismerős ember. Egyedül vagyunk és nem tudunk rajta változtatni. Ez az igazi büntetés.
Elszöktünk és ide jöttünk. Itt legalább együtt vagyunk magányosak. Régen lelkeket loptunk az emberekből, hogy játszadozzunk velük. Ez volt minden örömünk forrása. Ma már ez sem izgalmas. Itt jó. Tévét nézünk egész nap. Pokoli a műsor. Ezt nagyon élvezzük."
Megrémültem azon amit mondtam. De hisz nektek is van küldetésétek! Kiállottam. Nem nekünk már nincs, mondták - ez a lényeg - mi is olyanok voltunk mit te - csak céltalanná váltunk - ez lett büntetésünk. Neked még lehet egy esélyed. Menj - bármikor lemehetsz innen. A madárinfluenza nem érdekes, ne törődj vele. Ma a Lépfene a divat.
Sajnáltam őket otthagyni, de a küldetés fontosabb. A többiek már várnak.
Itt vagyok. Elsőnek. Még nincs feladat, úgyhogy addig szorgalomból keresek egyet. Mivel odafent nincs pénz, és minden ingyen jár, idelent viszont csak pénz van és semmi sincs már ingyen kicsit megszorultam, úgyhogy olyan feladatot vállalok, amely segít az embereken és méltó fizetséget is kapok érte.
A hírdetés a következő volt:
„Dekoratív megjelenésű hölgyeket keresünk klienseink vágyainak kielégítésére. Magas fizetség, biztonságos munkakörnyezet." Ez mindenképpen jó munkának tűnik, hiszen ezt csinálom munkaidőmben is.
Én magam vagyok az ideális szépség megtestesülése, és örömöt hozok az embereknek! Olyan szép vagyok, hogy még a lábamat sem kell borotválnom. Ráadásul a munka jól fizet. Azonnal jelentkeztem.
Az első kérdésük arra vonatkozott, szűz vagyok e még, illetve, hogy elmúltam e 18 éves. Biztos megijedtek volna, ha valódi koromat mondom, úgyhogy csak annyit mondtam, elmúltam már. Nem értettem miért fontos a szűziesség, de mivel ez is öröktől fogva erényem, természetesen igennel feleltem. Ennek nagyon megörültek - egyébként én is - ugyanis ez Odafent is nagy előny, gondoltam, ha ez követelmény, akkor biztos nagyon nemes és jó munka lehet.
Aztán azt kérdezték vállalom e lánnyal is? Amire megint igennel válaszoltam. Mire azt kérdezték, többedmagammal is vállalom-e? Erre is igent mondtam. Végül a „méreteim" érdekelték őket. Nem értettem. „A fesztávot tetszik kérdezni?" - értetlenkedtem. „Nem a másikat!" - mondta.
Mindenestre berendeltek az irodájukba.
Ott aztán nagyon kedves fogadtatásban volt részem. Nagyon szimpatikus voltam nekik, azt mondták tökéletes az arcom és az alakom. Elmondták, hogy a dolgom az lesz, hogy egy szobában fogok ülni és fényképeket és filmeket fognak készíteni rólam. Ennyi. Ez állítólag nagyon de nagyon sok embert boldoggá fog tenni.
Azt mondták ebben lesz egy partnerem is, de azt még nem tudják, férfi e vagy nő. Illetve azt sem, hogy hányan. Azt mondták le kell vetnem ruháimat, amit kicsit furcsállottam, de ha ezt akarják...
Aznap el is kezdtük. Mondhatom, nagyon vicces munka volt.
Bevittek egy szobába, ami majdnem olyan fehér volt, mint Odafenn, és nekem az ágyra kellett telepednem, rengetegen voltak a szobában. Amikor megkérdeztem őket, kicsodák, azt mondták ők a „stáb" és azt, hogy én vagyok a színésznő. Meg azt, hogy Németországba megy az adás, mert ott tudják megfizetni az olyan szépséget mint én. Ezt persze nem értettem. Jaj, olyan sok mindent nem értek...
Persze az elején hatalmas botrány volt, amikor levetettem a palástom, és felfedtem a testem. Teljesen kétségbeestek, amikor látták, mennyire különbözök tőlük. A szárnyak, meg minden.
De ekkor bejött a szobába, ahol a sok kamera volt egy nagy darab ember, a Producer - mint kiderült ez itt mind az ő birodalma - tetőtől talpig végigmért, majd megnyugtatta a kétségbeesett stábot: - Ilyen is van, egész biztos, hogy ez is jól esik valakinek. Mehet - mondta, és kiment.
Így lett munkám, és boldoggá teszek vele embereket. Fent biztos büszkék rám.
Címkék: GBRL
Dél. A kezdetek óta járom az emberek világát. Sokat láttam közülük felnőni, elbukni és felemelkedni. Imádom őket. De küldetésem távol maradni tőlük. Csak megfigyelni és óvni. Nem fedhetem fel igazi valómat.
Sok emberrel összezsúfolva utazom egy busznak nevezett járművön. Budapesten talákozom társaimmal. Mint mindnen helyet, ezt is jól ismerem.
Társaim különbözőek, de mégsem. A fiatal RFL, nyugatról jön. Északról a szigorú és mérlegelő MCHL érkezik, ki Szodoma és Gomora nevű helyiségek veszte. Keletről az emberek gondolatait kutató URL közeledik.
Én a figyelő vagyok. Felismerem és felfedem a Teremtmények sorsát, ha lángoló szemembe néznek.
Vagy legalábbis ez régen így ment. Még a mikrohullámú sütő előtt, mely már a puszta létezésével megingatta az emberek transzcendenciába vetett hitét. Vagy a hidrogénbomba volt az? Mindig összekeverem.
Nincsenek kétségeim munkámat illetően, mint egykor oly sok társamnak, kiket ma rettegnek Fent és itt Lent egyaránt. Csakhogy mikor ma ez emberek tekintetébe nézek, valami mást látok. Elveszett a hatalmam?
Alig kezdődött el küldetésem, sajnos szinte azonnal lebuktam. A buszon mellettem ülő idős nénike, egy pillanatra, - a leszállás előtt közvetlenül, - a két hatalmas szatyrot felkapva rám nézett, és azt kérdezte: - Jaj, kedveském, ha majd ennek itt mind vége lesz - akkor ott Fönt is sorban kell majd állni? Akkor is fájni fog a hátam és akkor is nehezek lesznek a szatyraim? Mert ha igen, akkor inkább az Üst.
Arcomon, amely minden ember számára tükör - döbbenet. Már válaszolnék, de lelép a járműről. Később veszem észre, hogy a néni már döntött is. A tárcám eltűnt.
Mikor leszállok valaki rám néz, és elsírja magát.
Ez azt jelenti, hogy hívtak. Fentről. De Sajnos kicsi volt a térerő és nem értettem teljesen. Sírásba fúlt az üzenet.
El kell mennem valahova, ahol jobb a térerő. Az emberek ezt csak hitnek hívják. Templom. Kegyhely. Hogy milyen az mindegy, csak találjak egyet.
Végül egy Krisna hitű étterembe tévedek, ez is megfelel.
Azt üzenik - helyre kell állítanunk valamit. Valamit, amit ti emberek félreértettek mostanában. Köze van a téli napfordulóhoz és ahhoz, hogy az a rabbi kétezer éve megszületett.
Címkék: MCHL
Északról jövök, mert így vagyon írva. Vonattal jövök, melyről azt hiszik Mohamed követői, hogy a Mindenható nem lát bele, mert túl gyorsan mozog és fedett. Részben tévednek. Belelát, viszont annyira élvezi a mozdonyok tengelyeinek mozgását, hogy szinte elfeledkezik minden egyébről. Mikor az első városban megállok, egy szomorú, üres tekintetű ember jön oda hozzám, piszkos paírlapot szorongatva. Vak. A kezében tartott papírlap szerint „leszázalékolt" és éhezik. Rögtön megesett a szivem az igazlelkűn és utána eredtem.
Megérintettem a szemeit és kimondtam a Szavakat. Lehullot a hályog a szeméről. Döbbenten állt a váróterem közönsége, majd a következő pillanatban elkiálltotta magát: -- Látok! Látok! Látok?
Később sírva fakadt.
Nem értettem teljesen, de valami pénzről beszélt, amelyet én vettem volna el tőle. Hogy ezután miből, meg, hogy négy gyerek...
Megdöbbentett kijelentésével. Nem volna igazlelkű?
Többen is odajöttek hozzám. Néhányan azt kérdezték, tudnám-e a Fiú más csodáit is ismételni, különösen a Mennyegzőn történtekre gondoltak. Vizet borrá, ilyesmi.
Eközben a Látó, akit meggyógyítottam, ő is megváltozott. Hirtelen nagyon hálásnak mutatkozott és többször hangosan jótevőjének hívott, hiába ellenkeztem, mondván ez a feladatom.
Majd meginvitált házába, melyhez sokan mások is követtek.
Minden jóval tartott, és láttam a szivén, hogy bár kezdeteben meg volt ijedve, most már nagyon hálás.
Arról beszélt, hogy áldást hozok a házára, és invitált, hogy töltsem nála az éjszakát. Később több ismerősét is odahívta, boldogan újságolva nekik csodatételemet. Másnap reggel arra ébredtem, hogy egy hatalmas szem pásztáz, melyet egy ismeretelen férfi hord a vállán. Mellette egy óriási szörös pamacs úszott a levegőben, amely mindig a fejem felé emelkedett. Középen egy kedvesnek tűnő lány állt, háttal nekem, és egy másik hatalmas szem felé beszélt.
Majd odafordult hozzám, és azt mondta, hogy a Nyilvánosság. És hogy most meg kell ismételnem a tegnapi csodámat. Viszont nekik és csak nekik. Megkérdeztem, hogy igaz szivből kérik-e? Azt mondták a szemek, a szörpamacs és a kosztümös hölgy, hogy persze, sőt erről még papirjuk is van. Íme.
Sőt, hoztak nekem 3 invalidust, valódi igaz lelkeket, akik kint várnak egy lesötétített kisteherautóban. Azt mondta, véletlenül választotta ki a számitógépük ezt a három szerencsést, akiknek most megváltozhat az élete. De sietnünk kell, mert összesen csak 15 percet kaphat a történetük. Kérdeztem, miért nem egyenként, ahogy az Ezüsthajú Próféta mondta, de a hölgy a gyártásvezető nevű hatalomra hivatkozott.
Kiderült, hogy mindhárom eset túlságosan súlyos, annyira, hogy segédeszközökre van szükségem. Az egyik szem szolgája elszaladt csukamájolajért, de kifogyott a helyi boltból.
Nem baj, mondta a hölgy, majd megcsináljuk a Stúdióban, ott úgyis jobban hat.
Viszont engem nagyon megijesztett szigorú hangja, amikor szemöldökét összevonva megintett: soha senkinek, főleg nem idegen szemeknek, amiket ők kameráknak hívtak, nem nyilatkozhatok, mert „kizárólagossági szerződésük van a sztorira" - bármit is jelentsen ez.
Délután kis piros helikopterek jöttek értünk és elindultunk a főváros irányába. A Meggyógyult is velünk jött, arcán olyan mosollyal, amelyet csak Uram színe előtt láttam. Megkérdeztem, vajon mi lelte, most, hogy lát, megpillantota az úr valódi arcát.
Mire ő, miközben bepattant az egyik kis piros helikoperbe: - De hát benne leszünk a tévében!
Gyanus.
Címkék: URL
Keletről jövök, mint mindig.
Gyalog, mint egykor a próféták.
A határnál gondok akadtak. Nem volt vízumom. Nem tudom mi lehet az, de valami Schengeni szerződést emlegetett az Őrző, amelyet az én országom nem írt alá. Mikor azt mondtam neki, hogy az én országom minden szerződést aláírt ami eddig volt és lesz, akkor az válaszolta, hogy nem baj, mert különben sem vagyok EU tag, és ezért úgysem léphetek be.
Baj van. Hogyan találkozom a társaimmal?
Keserves sírásomra kedves emberek jöttek oda hozzám és azt mondták segítenek. Egy ukrán kisérleti jégbalett-társulat tagjai voltak. Bárhol tudnak dolgozni, mert van olcsó kínai műjegük, amin akármikor fel lehet lépni. Akárhol. Csak le kell önteni a földre és áramot vezetni bele, és szinte azonnal megfagy. Néha vannak balesetek, de ez nem érdekes, mondták. Viszont állandóan vesznek fel új táncosokat, mert nagy a „fluktuáció", bármi is legyen az.
Amikor azt mondtam, hogy minden nyelvet beszélek, nagyon megörültek, mert azt mondták, hogy én akkor le tudom fordítani a „nyári jégpálya" kínai nyelvű használati utasítását. Megpróbáltam, de kiderült, hogy egy ritka északmongol nyelvjárásban írtak minden második szót, és egyébként az egész papír arról szól, hogyan lehet babajárókából olajfúrótornyot építeni.
Mindenesetre csatalkoztam a társulathoz. Azt mondták, tudják mit kell tenni, maradjak csendben, és ők átvisznek a határon. A jelmezesláda mélyén töltöttem két napot, a végére már nagyon éhes lettem. Végül megállt a kamionkaraván, amely a jeget szállította és elkezték építeni a jégpályát.
A tréner felmérte a képességiemet, és úgy döntött a lábamon korcsojával kell majd repkednem a közönség felett és pattogatott kukoricával (ezt egyébként szintén Kínában készitették, bár az alapanyagot tartalmazó zsákokra az volt írva mandainul, hogy „sűritett azbesztpor"). Mikor ezt szóvá tettem a társulat vezetőjénél, elkezdett kiabálni velem, hogy örüljek, hogy van állásom - nem minden lány ám ilyen szerencsés. Azt mondta lehetne sokkal rosszabb a helyzetem. Nem értettem mit ért ez alatt. De nem baj. A többi fellépő nagyon aranyos. Az elefánttal már nagyon összebarátkoztam. Hozott nekem földimogyorót. Más az ize, mint régen. Teskó-fán termett. Nem is emlékszem, hogy a Kertben lett volna ilyen...
Na mindegy, holnap előadás, aztán úgy is megyek tovább a többiekkel találkozni.
Nyugatról jövök, mert engem Nyugatról hívnak. Úgy jövök, mint régen, csak éppen nem magamtól, hanem gépen. Fapados, persze.
Mostanában - felsőbb parancsra - megtiltották, hogy „a régi módszerrel" tegyük meg a távolságokat. Túl sok volt a baleset. De ez is jó. Csak kisebb kellemetlenségek adódtak, illetve így legalább nem fáradnak el a hátsó végtagjaim.
A pallost nem engedték fel a gépre itt Nyugaton. Túl nagy a pengehosszúság, mondták. Meg hogy tűzveszélyes. Ha megérkezem, visszakapom. Megleszek nélküle.
Sajnos a harsonámat is postán kellett feladnom, mert túlméretes volt. Kicsit furcsálotta a cimet a kedves és amúgy lelkében kicsit szomorú ügyintéző, de azért beirta: Szent István Bazilika, a főoltár mellett jobbra.
Az út simán ment. Sőt, mivel olyan segitőkésznek mutatkoztam, mellém ültettek valakit, aki „nagyon félt" a repüléstől. Amikor meg akartam nyugtatni avval, hogy én a teremtés kezdete óta csinálom és még nem volt baleset, valami olyat mondott, hogy a terapeutája megtiltotta, hogy „skizókkal" álljon szóba (nem tudom kik lehetnek azok) és megkérte a légikisérőt, hogy ültessenek el. Végül maradt, de többször sirva fakadt, amin sajnos nem nagyon tudtam segíteni.
Viszont elmondta a fél életét, amelyet én nagyon mulatságosnak találtam. Cserébe én is meséltem a régebbi élményeimről, amitől megint nagyon komor lett.
De azért sokat nevettünk, és ez láthatóan nagyon felvidította.
Végül elkérte a telefonszámomat, és amikor mondtam neki, hogy nekem olyan nincs, elkezdett kiabálni, hogy elege van a túl intellektuális nőkből, akik csak igérgetnek és semmi, majd felpattant és elrohant a gép másik végébe. Viszont nem félt már a repüléstől. Félsiker.
Leszálltunk.
A palástom, meg a tartalékpalástom, meg annak a tartaléka sajnos elkeveredett. Vajon mit fogok felvenni holnap? Maradjon a kék piros hirnöki öltözet?
Mit fognak szólni a többiek?
Címkék: 0 24
Két extra végtaggal felszerelt, jó mozgásképességű hírnökeink vállalják
közérdekű közlemények, fohászok leszállítását, örömhír közlését,
széplelkek megmentését.
Légi megközelítés nem probléma. Igény szerint lángoló pallos
alkalmazása, vagy felső igazság osztása is igényelhető.
Ügynökeink ápolt, kultúrált megjelenésűek, viszont csak harsonán
játszanak, és kizárólag csak kórusban énekelnek!
Referenciáink:
Szodoma és Gomorra (Városrendezés),
A Názáreti Asztalos családja (PR és egészségügyi felkészítés),
Utolsó Ítélet (általános lebonyolítás, szervezés, díszletek, - /még meg
nem valósult program, az időpont tárgyalás alatt/),
különböző egyházak (Logisztikai és kommunikációs feladatok, /állandó
szerződés/),
Armageddon (hadászati jelleg"u feladatok)
Figyelem! Munkavállalóink bármikor szabad akaratukból
megkérdőjelezhetik
feladatukat, ezáltal az /Inferno-Korlátlan Felelősségű Társaság/
ügynökeivé válva!
Továbbá felhívjuk szíves figyelmüket, hogy ügynökeink szolgálatai
kizárólag az északi félteke téli napfordulójának alkalmával vehetőek igénybe.
Mi az? Hat végtagja van és érzéketlen. Nem a bogár. Multifunkciós. Védelmi feladatokat lát el, szolgálati közleményeket ad át, végrehajt. Azt csinál, amit akar, és majdnem mindent tud.
Tovabbi információ és a megoldás:
Táncszínházi előadás a MERLIN SZÍNHÁZBAN
(1052 Budapest, Gerlóczy u. 4) a Tűzraktér szervezésében.
2006. december 23. 20.00h
A Workshop Company előadása.
Feltörekvő kortárs tánccsillagok:
Gábor Júlia / Györke Tímea / Oborni Katalin / Szente Borbála
Zene: Vanmocsello / Mócsai Tamás, Vándor Béla
Szöveg: Fuchs Péter
Előadásunkat a L1 Független Táncművészek Társulása, Mozdulatművészeti Stúdió és a Kiégő Izzók támogatta.
